Az anti-aging iparág méretét két éve 47 milliárd dollárra becsülték, és az évtized végéig várhatóan 80 milliárd dollárosra hízik majd ez a méret. Persze a becslések nagy eltéréseket mutathatnak, attól függően, hogy ki mit számít bele az életkor elleni küzdelem kategóriájába. Leggyakrabban a bőr- és hajkezeléseket számítják ide, de beletartozhatnak olyan egyéb platszikai beavatkozások is mint a zsírleszívás és a mellplasztika, illetve az esztétikai fogászat és a diéta-ipar. Ugyanakkor fontos, hogy ne keverjük össze az öregedés elleni kozmetikai küzdelmet az életet ténylegesen meghosszabbító kezelésekkel. Az anti-aging egyszerűen az öregedés látható jeleit igyekszik csökkenteni.
És a nyomás egyre fokozódik: legújabban már huszonéveseket, sőt, tizenéveseket is céloznak marketing kampányok, amelyek megelőző jelleggel ajánlják a botoxot, vagyonokban kerülő tizenhat lépéses bőrápoló rutinokat és mérhetetlenül sok kozmetikai terméket.
Pedig a fiatalság illúziója nem volt mindig ennyire népszerű. Történelmi szempontból aránylag fiatal fejleményről beszélhetünk. Mária Terézia például igen büszkén fitogtatta császárnői tokáit és egyre tekintélyesebb ősz tincseit, mert az ő korában teljesen más volt a szépségideál – az ő kortársaként nekem is kevesebb kozmetikai problémám lenne.
A divatipar egészen az 1960-as évekig nem is a tiniket és huszonéveseket célozta, hanem elsősorban a stabil keresettel bíró középkorú vásárlókat, akik javarészt azért követték a divatot, hogy a társadalmi státuszukat megerősítsék.
Sötét középkorúság
Fontos tisztázni: a középkorúság az nem az öregség egyik alkategóriája. Technikai értelemben 30 és 60 éves kor között középkorú az ember; az emberek elsöprő többségének ugyanis nem a késő negyvenes évei bizonyulnak majd az élete közepének.
Nőkre és férfiakra egészen különböző mértékű nyomás hárul, és ennek az az alapja, hogy a társadalom még mindig nagy mértékben jószágként tekint a nőkre, akiknek a termékenysége és fizikai egészsége hasonlóképpen befolyásolja a pici értékét, mint egy fejőstehénnek. Ennek azonban kevés köze van ahhoz, hogy valójában hogyan érzi magát a bőrében, mennyire sikeres, milyen minőségű emberi kapcsolatokat ápol a környezetével, sőt, hogy milyen mértékben vesz részt például a következő generációk nevelésében és gondozásában.
Ennek ellenére végtelen óraszámban sápítozik a nyilvánosság azon, ha egy nőnek látszó élőlény láthatóan öregszik – de azon is, ha láthatóan küzd az öregedéssel. A „méltóságteljes öregedés” maga is egy teljesíthetetlen elvárás-halmaz: akinek nem kell kemény fizikai munkát végeznie, eleget tud pihenni és kevés az életében a stressz; aki ki tudja fizetni a legjobb minőségű kezeléseket és az állapotához illő ruhákat, sminket, kiegészítőket, az méltóságteljesebbnek fog tűnni, pedig valójában csak gazdagabb.
Klimax komplexum
Nyilvánvalóan fontos vízválasztó a női anatómiával élők számára a változókor, azaz a menopauza, ami sokak számára nagyon megterhelő fizikai tünetekkel jár, és hasonlóan az endometriózishoz és más nőgyógyászati komplikációkhoz, kriminálisan alulkutatott területet képez annak ellenére, hogy többmilliárd embert érint. Ezt a lemaradást kezdte el bepótolni az orvostudomány az utóbbi évtizedekben, és a hormonpótló terápiák, a hormonális alapú inzulin problémák és sok más tünet kezelésére egy csomó új lehetőség áll rendelkezésre.
A biológiai változások lehetnek kevésbé látványosak vagy rajtaütésszerűek a férfi anatómiában, de ettől még az egészségügyi kockázatok stabilan növekednek. A társadalmi attitűdöknek lehet szerepe abban is, hogy a férfiak várható élettartama rendre alacsonyabb a nőkénél.
Persze az öregedéshez való társadalmi attitűdöket elsősorban a kulturális közeg határozza meg.
Vendégek
A mai egyik beszélgetőtárs, a holland író Marleen Wynants a méltósággal öregedés helyett a méltatlan öregedés híve, mert esze ágában nincs betartani az életkorához kapcsolódó elvárásokat – nem fogja vissza magát, nem kér bocsánatot és esze ágában nincs szégyellni magát, amiért idős. Marleen a holland nyelvű belga folyóirat, a rekto:verso szerkesztőbizottságának tagja.
Lóránt Zsófia eszmetörténész a Bécsi Egyetem társadalmi átalakulásokat kutató központjának, a RECET-nek a munkatársa, Magyarországon sokáig a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület, azaz a NaNe tagja volt és a családon belüli erőszak áldozatait támogató segélyvonalon is dolgozott.
Fiona Rupprecht pedig gerontológus kutató szintén a Bécsi Egyetemről.
Tiszta viszonyok
Ennek a beszélgetésnek a házigazdája a bécsi Alte Schmiede Kunstverein, azaz az Öregkovácsok Művészeti Egyesület, akik a Schwedenplatz közelében, bécs belvárosában ingyenes kulturális programokat tartanak minden nap ebben az egykori nehézkovács-műhelyből kialakított gyönyörű házban.
A Középidő az Eurozine és a Display Europe produkciója. Média partnerekink a bécsi Okto TV és Magyarországon az Átlátszó. Ez a talk show az Európai Unió és az Európai Kulturális Alapítvány társfinanszírozásával készül.
Fontos, hogy a kifejtett nézetek és vélemények a megszólalók és a szerzők sajátja, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) véleményét. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem tehető felelőssé értük.
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A magyar vasút mostani állapota azért különösen kétségbeejtő, mert a MÁV kiváló adottságokkal, jó állapotú és kiterjedt hálózattal, világszínvonalú állománnyal ment neki az új évezrednek – mára pedig már örülhet az utas, ha a vonata „csak” késik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!